A rendőrség szerint nem hivatali visszaélés Vészabó Noémi kitüntetése
A legfőbb ügyész megint feljelentésként értékelt egy kérdést.
A legfőbb ügyész megint feljelentésként értékelt egy kérdést.
Biró Ferencet a hivatali visszaélés mellett már összesen 87 millió forintra elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítja a nyomozó főügyészség.
Ismeretlen tettes ellen, hivatali visszaélés és hamis vád miatt tesz feljelentést az Építési és Közlekedési Minisztérium, miután a tárcától időközben kirúgott Bátonyi Péter a Partizánban rántotta le a leplet az állítása szerint jogsértő módon lepapírozott műemléki felújításokról.
Az ügyészség három hónapot nem archivált a felvételekből.
Ihász Sándor még 2017-ben vett át olyan dokumentumokat a barátjától, az azóta a Fenyő-gyilkosságban bűnsegédként nem jogerősen hét év fegyházra ítélt Gyárfás Tamástól, amelyek új bizonyítékokat tartalmaztak az üggyel kapcsolatban, ám a főügyész ezeket a dokumentumokat elzárta az irodájában, és nem értesítette róla a nyomozó hatóságokat.
A másodfokon szintén szabadságvesztésre ítélt társának ügyében a Kúria fog dönteni.
Az ukrán Nemzeti Korrupciómegelőzési Ügynökség hozta nyilvánosságra még tavaly, hogy a volt ukrán elnök százmilliókat kapott a magyar Pénzügyminisztériumtól. A listát végignézve az derül ki, hogy Porosenko kamat és kötvény kifizetése jogcímen jutott az összegekhez. Más országoktól is kapott ugyanilyen jogcímen pénzt. A kormány a DK feljelentésének hírére reagálva azt írta: Porosenko értékpapírokat és kötvényeket vásárolt.
A Schadl-ügy egyik legérdekesebb szálával foglalkozott a bíróság kedden. A vád szerint a Schadl-Völner páros megpróbált egy egymilliárd forintos pályázatra rákavarni, ez viszont nem jött össze nekik. A motor egyik feltalálója tanúként vallott a bíróságon, vallomásában pedig felbukkant még Orbán Győző is.
Egy titkos hangfelvételről derült ki mit tett a bíró, a Központi Nyomozó Főügyészség hivatali visszaélés miatt nyomoz.
A főrendőrt még szeptember elsején vették őrizetbe hivatali bűncselekmények gyanújával.
A férfi előbb jogellenesen adatokat adott át egy cégnek, majd adójogászként helyezkedett volna el náluk.
Kérdőre vonta a Facebookon a jegyzőt és a polgármestert, miből vettek luxusautókat, válaszul a jegyző paradicsomkaróval verte el a férfit a szabolcsi Biri községben. A férfi testi sértés miatt feljelentést tett a rendőrségen.
Az ellenzéki politikus szerint hivatali visszaélés történt, ami legalább 3 millió forintos kárt okozott.
Demetert tavaly márciusban kötelezték 1,8 millió forint megfizetésére hivatali visszaélés miatt, ebből lett most 900 ezer.
Ihász Sándor kitart amellett, hogy nem követett el bűncselekményt, nem volt megvehető vagy megzsarolható. Szerinte az ügyének politikai motívumai vannak.
Balogh Istvánt három évre a közügyek gyakorlásától is eltiltották.
Olyan munkákat rendelt meg az utasítására egy minisztériumi háttérintézmény, amelyekre nem is volt szükség.
A rendőrség átvizsgálta az érintett irodáját is.
Az építkezés miatt Tényi István tett feljelentést.